Kórusunk ismét kiemelkedő minősítést szerzett a múlt pénteki Éneklő Ifjúság Minősítő Versenyen.
Kórusunk ismét kiemelkedő minősítést szerzett a múlt pénteki Éneklő Ifjúság Minősítő Versenyen.
Gimnáziumunk vegyeskara Keszthelyen a nagy múltú Helikoni Ünnepségek elnevezésű művészeti minősítő versenyen 55 másik dunántúli középiskolai kórussal mérte össze tudását. Előkelő ezüst oklevéllel és rengeteg élménnyel tértek haza. Gratulálunk nekik!
A felvételi központ az iskolák számára elérhetővé tette a hivatalos végeredményt. A hivatalos értesítéseket levélben küldjük ki!
A hat évfolyamos gimnáziumba felvételt nyert tanulók listája
A négy évfolyamos gimnáziumba felvételt nyert tanulók listája
Az iskolai közösség példamutató összefogásával az idei tanévben is sikerült megrendezni hagyományos gálaműsorunkat. Az eseménynek a Vértes Agorája adott otthont, melynek színpadán énekes, vers-és prózamondó, hangszeres, valamint néptánc os diákjaink mutathatták meg tehetségüket. A műsorszámokkal mindazokat a diákjainkat és felkészítő tanáraikat köszöntöttük, akiknek szép versenyeredményeire, megyei és országos szintű teljesítményeire méltán büszkék vagyunk.
Még egyszer gratulálunk, és köszönjük a fellépők munkáját.
Kedves Diákok!
Az előzetes információval ellentétben április 18-án normál tanítási nap lesz. Kérjük, ennek fényében készüljetek.
TAG Igazgatóság
2016. április 8-án 18 diákkal látogattunk el a Petőfi Irodalmi Múzeum időszaki kiállításaira. A csoport tagjai lelkesen oldották meg a Sárkányok mindig lesznek című tárlat interaktív feladatait, majd a múzeum új szerzeményeit bemutató kiállítást néztük meg. A program zárásaként, a jó időt kihasználva, sétáltunk egy kicsit a Károlyi-kertben.
Horváth Anikó tanárnő