Skip to content

Archívum

Kategória: Hírek

terror

A múlt nyomában – akár ez is lehetett volna április 5-ei, szombati kirándulásunk címe. Budapesten jártunk, ahol először a Fiumei úti sírkertben tettünk egy sétát, felkeresve irodalmi és történelmi nagyságaink síremlékét. Láthattuk Arany János, Ady, Mikszáth, Jókai, Kossuth és Batthyány emlékhelyeit.

Ezt követően ellátogattunk a Terror Háza Múzeumba, ahol közel két órás „időutazáson” vehettünk részt, végigjárva a múzeum kiállítótermeit.

A múltbéli utazást végül a Memento Parkban zártuk, mely a kommunista diktatúra gigantikus emlékműveit őrzi, összesen 42 óriási szobrot; többek között Leninről, Marxról és Engelsről, Dimitrovról, Osztapenko kapitányról és Kun Béláról, mint a kiállítás elnevezése is mutatja: intő mementóként az utókor számára.

A Gimnázium Vegyeskara Végh Kata Mögöttes tartalmak című kiállításának megnyitóján énekelt nagy sikerrel az Edutus Főiskolán.

korus.2014.04.02.02 korus.2014.04.02.01

 

A Tatabányai Árpád Gimnázium kórusa nagy sikerrel szerepelt a 2014-es Tavaszi Fesztivál 03.22-i kórustalálkozóján.

agora.2014.03.20.

Kérjük, hogy adója 1%-ával támogassa iskolánk alapítványát.

ÁRPÁD ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT

ADÓSZÁM: 18604623-1-11

Előre is köszönjuk támogatását!

Programhéttel köszöntjük a tavaszt a gimiben!

PROGRAMJAINK

2014. március 28-án 14 végzős diák és 2 pedagógus látogatott el a Petőfi Irodalmi Múzeum Weöres Sándor-kiállítására. Az interaktív tárlat játékos feladatai mellett az új 4-es metrót is kipróbáltuk. A jó hangulatú kiránduláson készült fotók itt megtekinthetők.

Horváth Anikó tanárnő

Kedves vizsgázó diákok. Az alábbi linkeken eléritek a házi vizsgák tételeit!

magyar (módosítva 2014.04.02.)
történelem
angol
német 3 órás
német 3+2 órás
német 5 órás
biológia
kémia
fizika
földrajz

 

A Tatabányai Árpád Gimnáziumba jelentkezett tanulók felvételi jegyzéke:

01 hat évfolyamos, angol

02 hat évfolyamos, német

03 négy évfolyamos, általános

04 négy évfolyamos, emelt szintű matematika

05 négy évfolyamos, emelt szintű német

06 négy évfolyamos, emelt szintű angol

A végső felvételi döntésről – a Felvételi Központ listája alapján – 2014. április 25-ig írásban értesítjük a szülőket.

WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux