7.a osztályos diákjaink a Határtalanul! program keretein belül a Partiumban jártak.
Az első napon a csoport ellátogatott az érsemjéni Kazinczy Emlékházhoz, ahol a neves nyelvújító mellett megemlékeztek a település másik két ismert szülöttéről: Fráter Lorándról és Csiha Kálmánról.
Ezt követően Székelyhídra, a Petőfi Sándor Elméleti Líceumba látogattak el. A testvériskolai találkozás alkalmával mindkét iskola diákjai bemutatták településük nevezetességeit, érdekességeit, közös játékos vetélkedőn vettek részt, és elhangzott néhány Petőfi-vers is.
Másnap Székelyhíd nevezetességeivel ismerkedtek tanulóink, és koszorút helyeztek el a helyi Turul-szobornál. Ezt követően a kaplonyi Károlyi-kriptát tekintették meg, majd Nagykárolyban a Károlyi-kastélyhoz látogattak el.
Nagymajtényban megemlékeztek a szatmári békéről.
Végül Sződemeteren, Kölcsey Ferenc szülőfalujában idézték fel a nagy költő életének helyi vonatkozásait.
A kirándulás zárónapján a Pece parti Párizsban, Nagyváradon tett az osztály városnéző sétát.
Iskolánkban a felvett tanulók beíratása 2023. június 23-án lesz hagyományos formában személyes jelenléttel. Így tudjuk biztosítani, hogy a beiratkozáskor egy alkalommal mindent el tudjanak intézni.
A beiratkozás dátuma, időpontja és helye:
Osztály
Dátum
Időpont
Helyszín
7.a
2023. június 23.
09:00 – 12:00 / 13:00 – 16:00
71. terem
9.b
2023. június 23.
09:00 – 12:00 / 13:00 – 16:00
54. terem
9.c
2023. június 23.
09:00 – 12:00 / 13:00 – 16:00
55. terem
9.d
2023. június 23.
09:00 – 12:00 / 13:00 – 16:00
56. terem
A beiratkozáskor az általános iskolai bizonyítványt le kell adni.
A beiratkozás alapja a KRÉTA rendszerből kinyomtatható adatlap kitöltése és aláírása. Az adategyeztetéshez be kell mutatni
a személyi igazolványt vagy a születési anyakönyvi kivonatot,
a lakcímkártyát,
a NEK regisztrációs lapot a diákigazolvány igénylésről,
az oktatási azonosító kártyát,
és a TAJ kártyát.
Az e-Ügyintézés felületén 2023. június 14-től megnyílik a lehetőség a szülők/törvényes képviselők részére, hogy — a középfokú intézménybe felvételt nyert — gyermekeik adatait beküldjék a középiskolába a „Beiratkozás középfokú intézménybe” (BKI) folyamat segítségével. Ennek pontos menetét az alábbi útmutatóban találják meg:
Iskolánk diákjai – a Szülői munkaközösség és a Diákönkormányzat javaslatára – az egyenruhához „Árpádos” sálat, illetve nyakkendőt viselnek, amely beiratkozáskor rendelhető, ára 2.500,- Ft.
Az első tanítási napon kapják meg gyermekeik a pontos tankönyvlistát, amelyen jelöljük, hogy mely könyveket kell visszaadni a tanév végén és melyek maradhatnak véglegesen gyermeküknél. Ekkor megrendelhetik interneten azokat a könyveket, amelyeket saját tulajdonban szeretnének, illetve iskolánk könyvtárosa is segít beszerezni ezeket a könyveket.
Felhívom a figyelmüket, hogy iskolánk alapdokumentumai (Házirend, Pedagógiai Program, SzMSz) honlapunkon (www.arpadgimi.hu) elérhetők.
Ha a beiratkozást az adott napon – valamilyen elháríthatatlan ok miatt – nem tudják megoldani, kérem, előre egyeztessenek az iskolával. A beiratkozás utólag nem pótolható.
A Tatabányai Rotary Club Kaland Rally Akciót szervezett, a nevezési díjakból iskolai sporteszközök beszerzésére írt ki pályázatot. A befolyt 285 000 Ft-ot a Tatabányai Árpád Gimnáziumnak ítélte a pályázati bizottság, hogy a minőségi sportélet technikai hátterét még tovább fejleszthesse az intézmény.
Az Egészségügyi Minisztérium 2009. évben pályázatot hirdetett a hirtelen szívhalál bekövetkezése esetén az újraélesztéshez használt félautomata defibrillátor kihelyezésére és a laikus életmentők képzésére.
Adó 1%
Kérjük, ajánlja fel adója 1%-át az iskolánkat segítő alapítványnak.Az „Árpád-alapítvány az oktatásért” adószáma: 18604623-1-11.
Tisztelt Érintettek, Kedves Tanulók, Kedves Szülők!
Értesítjük Önöket, hogy Intézményünk az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) szabályainak megfelelően adatvédelmi tisztviselővel rendelkezik.
Kérjük Önöket, hogy amennyiben az Önök, vagy gyermekeik személyes adataival, azok kezelésével, tárolásával, továbbításával kapcsolatosan kérdésük, észrevételük, vagy panaszuk merülne fel, úgy azt szíveskedjenek a tisztviselő alábbi elérhetőségeinek valamelyikén lehetőség szerint közvetlenül felé jelezni. Az adatvédelmi tisztviselő minden megkeresésre reagálni fog.
Intézményünk adatvédelmi tisztviselője:
Dr. Lórodi László
Reé Consulting Nonprofit Kft.
8000 Székesfehérvár, Várkörút 4. II/26.
email: dpo@reeconsulting.eu Adatvédelmi szabályzatElfogadomAdatvédelmi szabályzat