Skip to content

Archívum

Kategória: Hírek

Kedves Szülők, Diákok!

Az Árpád Alapítvány Kuratóriuma meghirdette pályázatát a Tatabányai Árpád Gimnázium diákjai számára.

A pályázatokat 2015. május 20ig kell benyújtani. A részleteket a pályázati felhívásban lehet elolvasni.

Pályázati adatlapot az osztályfőnököktől lehet kérni illetve innen (Word dokumentum) vagy innen (PDF) letölthető.

ebedjun

A házi vizsga beosztása:

Beosztás 10.

Beosztás 11.

Kérünk mindenkit, hogy a vizsga megkezdése előtt időben érkezzen meg!!

Március közepén derült ki, hogy óriási megtiszteltetés érte az iskolánkat. A Poznanban megrendezésre kerülő Iskolai Úszó Világbajnokságon a Tatabányai Árpád Gimnázium fiú úszócsapata képviselhette a várost és Magyarországot. Nagy volt az öröm és az izgalom. Lázasan készültünk az utazásra, hiszen az úszás mellett az országunkat bemutató műsort és egy díszasztalt is készítenünk kellett. A kultúrműsor elkészítésében Szeimann tanárnő volt segítségünkre. Izbéki Balázs hangjára alapozva megtanított nekünk egy népdalt. Balázs énekelt, mi pedig a ritmust ütöttük hozzá. A díszasztal elkészítésében a szüleink segítettek, hogy milyen hungarikumokkal tudjuk elkápráztatni a népes nemzetközi mezőnyt. Természetesen mindenki a mi asztalunkat csodálta, és kíváncsian kóstolták a téli szalámit, a gyulai kolbászt, a negrót és a bejglit.

Folytatás…

Idén XXVI. alkalommal került megrendezésre az Országos Diákszínjátszó Egyesület szervezésében az ODT.

A Regionális Diákszínjátszó Találkozókon 9 helyszínen (Barcs, Budapest, Kecskemét, Szentes, Győr, Debrecen, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Eger) 118 fellépő csoport, és közel 2000 színjátszó vett részt.
A Szálka Stúdió színjátszói április 10-én, a Közép-dunántúli Régió találkozóján, Székesfehérvárott képviselték iskolánkat.

A minősítés során Diplomát kapott előadásunkat az ODE meghívta az országos találkozóra, mely 2015.04.17-én pénteken kezdődött a Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskolában, Budapesten. A 2 napos rendezvényre az országból összesen 21 csapat kapott meghívást.

A XXVI. Országos Diákszínjátszó Találkozón diplomát kapott az a 22 előadás, amelyek színházi, vagy drámapedagógiai szempontból iránymutatóak lehetnek a szakma és a játszók számára.

Diplomás előadás:
MAKK ÁSZ AZ OLAJFÁK HEGYÉN – Szálka Stúdió (Tatabánya), r.: Tara Andrea

Gratulálunk színjátszóinknak!

2015.04.25-én szombaton a Néprajzi Múzeum gyönyörű épületében megrendezett Tiszán innen – Dunán túl Országos Népdaléneklési Minősítőversenyen 7-8. osztályosaink, Velencei Virág, Czitrovszky Fanni és Opálka Antónia alkotta trió – a zsűri szavaival élve – „csillogó bronz”, az évek óta sikert sikerre halmozó 12-es hölgy, Fiskál Csenge, Bankó Bianka, Varga Petra hármasa pedig ARANY minősítést érdemeltek ki. Külön öröm számunkra, hogy a 12.c osztályos Bankó Bianka szólóban indulva is megmérette magát, a megye legjobb szólistájaként arany minősítéssel térhetett haza, dicsőséget szerezve ezzel intézményünknek is.

20150425_113923 20150425_111624

Megjelent a KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék (hivatalos végeredmény).

Az eredményekről szóló határozatot a mai napon postáztuk!

Iskolavezetés

A mai napon óriási összefogásról tett tanúbizonyságot az ÁRPÁD közössége.
A Föld Napján, az Árpád Gála megrendezéséért szervezett papírgyűjtésen a teljes iskolai közösség, diákok, szülők és tanárok együtt gyűjtötték, hordták, pakolták a papírhulladékot.
Az összefogás és a közös munka eredménye 8728 kg papír. A gyűjtésből származó bevétel, így lehetőséget teremt a több évtizedes hagyományunk az ÁRPÁD GÁLA megrendezésére.

Köszönjük mindenkinek aki hozzájárult a mai sikerhez!

Szép volt „ÁRPÁD”!

Itt olvashatjátok az osztályonkénti eredményeket!

WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux