Az országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává, hogy a figyelmet ráirányítsa a szellemi-kulturális örökségünk alapját jelentő anyanyelvünkre.
November 13. meghatározó dátum a magyar nyelv történetében, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvényt.
Ma az Országgyűlés elfogadta a rendkívüli jogrend bevezetését, így holnaptól életbe lépnek a Kormány bejelentett intézkedései. Ezek szerint iskolánk 9-12. évfolyamán 2020. november 11-től tantermen kívüli digitális munkarendre térünk át. A 7. és 8. évfolyam továbbra is iskolába járással teljesíti kötelezettségét, őket tehát holnap is várjuk iskolánkban.
A felsőbb évfolyamok digitális oktatása a tanév elején elfogadott alapelvek szerint történik. (A tanteremen kívüli digitális munkarend szabályai, Házirendünk 2. melléklete.) Ennek lényege, hogy a tanulók a tananyagot az órarendhez igazodó ütemezésben fogják megkapni, kiadott feladatok illetve online tartott órák formájában. A tanulók kötelessége, hogy az így megkapott tananyagot elsajátítsák, és arról számot adjanak. A digitális munkarend szerinti oktatásban is kötelező a részvétel, ezért elvárjuk a tanulóktól, hogy visszajelezzék tanáraiknak a kiküldött anyagokat, illetve részt vegyenek az online jelenlétet igénylő tanórákon. A kapcsolattartásra iskolánkban egységesen a Google iskolai szolgáltatáscsomagot és a KRÉTA rendszert használjuk. A hivatalos kommunikációs csatorna az arpadgimi.hu domainben regisztrált e-mailcím. Az iskola üzeneteit erre a címre küldjük, illetve küldik tanáraink, és kérjük, hogy ti is ezt használjátok iskolai feladataitok teljesítéséhez.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a járványügyi eljárásrend érvényben van (Házirend 1. melléklet). Kérünk mindenkit, hogy az értesítési kötelezettségének továbbra is tegyen eleget, jelezzék, ha a tanuló beteg, különös tekintettel az esetleges COVID fertőzésre (suli@arpadgimi.hu).
Tájékoztatjuk az érintett tanulókat, hogy az Oktatási Hivatal közleménye szerint az őszi érettségi vizsgák szóbeli részei, és az OH által szervezett tanulmányi versenyek (pl.:OKTV) az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával hagyományos módon folytatódnak az előzetes ütemterv szerint.
Bízunk benne, hogy a rendkívüli körülmények javulásával minél előbb visszatérhetünk a normál iskolai tanítási rendhez.
Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra!
Kovács Miklós
igazgató
A Hunyadi Mátyás halálának 530. évfordulójára szervezett verseny második fordulójának feladatlapja:
A második forduló megoldása:
A nevelőtestület mai nappal módosította iskolánk járványügyi eljárásrendjét.
A módosítás lényege, hogy az őszi szünet után, 2020. november 2-ától a tanulóknak az osztálytermekben, tanórákon is maszkot kell viselniük. Természetesen a tanórai maszkviselés pedagógusokra is vonatkozik.
A döntés fontossága miatt a házirend módosítási eljárásrendjét követve kikértük a Diákönkormányzat és a Szülői Munkaközösség véleményét. Mindkét partnerünk többségi szavazással támogatta a módosítást, amely a Házirend 1. sz. melléklete.
A megyéből két iskola került be a HVG most megjelent KÖZÉPISKOLA 2021 című kiadványának 100 legjobb gimnáziuma közé.
Büszkék vagyunk rá hogy az egyik az Árpád!
Elérhető iskolánk beiskolázási tájékoztatója a 2021/22. tanévre.